Nem támogatott alkalmazások: a csendes szűk keresztmetszet a kriminalisztikai laboratóriumokban

A laboratóriumi mérőszámok az áteresztést mérik: feldolgozott pecsétek, napok vizsgálatonként, a hátralék mérete. Amit nem tudnak mérni, az a bizonyíték, amely jelen volt, soha nem olvasták, és ezért soha nem vált megállapítássá.

Ez a szám sehol sem létezik. Nem is létezhet, mert a rögzítése megkövetelné, hogy tudjuk, mi volt abban a részben, amelyet senki sem nyitott meg. De nem kicsi, és a legnagyobb egyetlen oka azok az alkalmazások, amelyeket egy eszköz nem dekódolt.

Négy mód, ahogyan egy alkalmazás olvashatatlan marad

Regionális. Egy üzenetküldő vagy közösségi alkalmazás néhány százezer felhasználóval egy országban nem elsőbbség egy negyven piacra értékesítő szállítónak. Rendkívül releváns lehet, ha az az ország az, ahol az Ön nyomozása folyik.

Új. A rés egy alkalmazás népszerűvé válása és aközött, hogy megjelenik egy kriminalisztikai eszköz kiadási megjegyzéseiben, negyedévekben mérhető. Egy új kommunikációs csatorna bűnözői átvétele hetekben mérhető, és gyakran gyorsabb, mint a jogszerű átvétel, mert az ösztönző az átállásra erősebb.

Megváltozott. Ez a legnagyobb kategória, és a legkevésbé tárgyalt. Egy támogatott alkalmazás olyan frissítést ad ki, amely átrendezi a tárolását, és az előző verzióhoz írt értelmező részleges eredményt ad, vagy semmit. Az eszköz továbbra is támogatottként sorolja az alkalmazást. A vizsgálónak kell észrevennie, hogy a kimenet vékonyabb, mint kellene, ami megköveteli, hogy nagyjából már tudja, mire számítson.

Soha nem volt senkinek az elsőbbsége. Edzésalkalmazások, jegyzetelő alkalmazások, fuvarszolgáltatási előzmények, kézbesítő alkalmazások, fizetési pénztárcák, hangjegyzetek. Ritkán központiak, alkalmanként döntőek, és egyenként soha nem érnek meg egy mérnök negyedévét.

Miért marad láthatatlan

Három dolog tartja vissza attól, hogy olyan problémaként jelenjen meg, amelynek van gazdája.

Az első az, hogy a jelentés pontos. Az a vizsgáló, aki leírja, hogy bizonyos alkalmazásadatot nem elemeztek, helyesen dokumentálta a korlátot. Egy minőségi felülvizsgálatban semmi sem fogja megjelölni.

A második az, hogy az informális hatóköri szabály ésszerű. Vizsgálja meg, amit az eszköz dekódolt, vizsgálja meg, amiről a nyomozó kifejezetten kérdezett, a többit jegyezze fel. Valódi ügyteher alatt ez a szakmailag helyes döntés, és minden egyes alkalommal ugyanazt a hatókörszűkülést eredményezi.

A harmadik az, hogy senki sem tudja, mit hagytak ki. Az a nyomozó, aki soha nem tudja meg, hogy egy beszélgetés létezett, nem kérdezheti meg, miért nem volt a jelentésben. A hiány szerkezetileg megfigyelhetetlen.

Mit tesznek valójában a vizsgálók

A jók tesznek valamit, és ez nem skálázódik.

Egyesek kézzel nyitják meg az adatbázist, kiderítik a sémát, és lekérdezést írnak. Egyesek szkriptek személyes gyűjteményét tartják fenn. Egyesek ismernek egy kollégát egy másik szolgálatban, aki már találkozott ezzel az alkalmazással, és e-mailt küldenek. Néhány laboratóriumban van egy személy, rendszerint egy, akiről tudják, hogy hajlandó ezt megtenni, és az ő sora a valódi szűk keresztmetszet.

Ennek minden változata ugyanazzal a két problémával jár. Órákba kerül, amelyeket az ügy nem nélkülözhet, és az előállított megértés nem tartós. Egy ember fejében él, vagy egy munkafájlban, és amikor az a személy továbbáll, vele megy. A következő vizsgáló a következő szolgálatban hat hónap múlva találkozik ugyanazzal az alkalmazással, és elölről kezdi.

Egy javítás formája

Ha a korlát az, hogy valakinek meg kell értenie egy ismeretlen tárolási formátumot, mielőtt a tartalma olvasható, csak két kiút van. Olcsóbbá tenni ennek a megértésnek az előállítását, vagy tartóssá tenni, miután előállt.

Mindkettő rendelkezésre áll, és halmozódnak.

Az olcsó előállítása ma kezelhető probléma. Annak kiderítése, mire való egy ismeretlen adatbázis, a fájlútvonalából, a tábla- és oszlopneveiből és a tartalmának egy mintájából, következtetési feladat, nem mintázatillesztési, és olyan feladat, amelyet a mai modellek szokatlanul jól kezelnek. A kimenet egy leképezés: annak leírása, hogyan kell ezt a forrást azokba a mezőkbe olvasni, amelyeket egy nézet vár.

Ezt a kimenetet nem lehet egyszerűen megbízni, és nem is kell. Ellenőrizze szerkezetileg, futtassa a valódi adatok egy mintáján, és mutassa meg a vizsgálónak a tényleges rekordok előnézetét. Az a leképezés, amely félreértette a forrást, értelmetlenséggel teli előnézetet ad, ami másodpercek alatt nyilvánvaló. A vizsgáló elfogadja, javítja egy vizuális szerkesztőben, vagy elveti.

A tartóssá tétele a könnyebbik fele, és az értékesebb. Egy ellenőrzött leképezés kis állomány, amely nem tartalmaz bizonyítékot, csak annak leírását, hogyan kell olvasni egy szerkezetet. Megosztható. Amikor egy másik laboratórium megnyit egy pecsétet, amely ugyanazt az alkalmazást tartalmazza, automatikusan alkalmazódik.

Ezen a ponton változik a gazdaságosság. Ma egy alkalmazás megértésének erőfeszítését minden szolgálat megismétli, amely találkozik vele, és minden alkalommal elveszik. Megosztva egyszer fizetik meg.

Az állítás, amellyel érdemes óvatosnak lenni

Ennek az érvnek van egy változata, amely túlnyúlik, és érdemes megjelölni a vonalat.

Az automatikus leképezés nem azt jelenti, hogy egy vizsgálónak soha nem kell semmit megnéznie. Azt jelenti, hogy az első megértést a szoftver állítja elő, és a vizsgáló szerepe átnézés lesz, nem felépítés. Egyes leképezések tévesek lesznek. Egyes források valóban kétértelműek, és a sémáról szóló semmilyen következtetés nem oldja fel, mit jelent egy oszlop, amikor a neve f4, és a tartalma egész számok.

Ami változik, nem a mérce. Hanem az, ki végzi az első menetet, és meddig vár rá egy laboratórium. Negyedév helyett perceket vesz igénybe, és az eredmény olyasmi, amit a szolgálat megtart.